Most van az, hogy orbanizálódik Európa?
Egyre többen teszik fel ezt a kérdést. A magyar miniszterelnök ugyanis politikailag jól jöhet ki abból, hogy a menekültügy rendezetlensége a schengeni rendszer tönkretételével jár.
Egyre többen teszik fel ezt a kérdést. A magyar miniszterelnök ugyanis politikailag jól jöhet ki abból, hogy a menekültügy rendezetlensége a schengeni rendszer tönkretételével jár.
Orbán Viktor már nem csak Sorossal és a migrációval magyarázza az őt érő nemzetközi bírálatokat: szerinte a Nyugat egyszerűen nem képes lenyelni, hogy a visegrádi országok gazdaságilag sikeresebbek. Ez az állítás nemcsak csúsztatásoktól, de önellentmondásoktól is hemzseg.
A költségvetési pénzek osztogatásával, illetve visszatartásával igyekszik megosztani Brüsszel a visegrádi négyeket, a Politico híroldal értesülései szerint Orbán Viktor némi EU-s pénzért hajlandó magára hagyni Lengyelországot is.
Vacsorával látja vendégül az Európai Bizottság elnöke a kelet-európai szövetség vezetőit a csütörtöki európai tanácsi csúcs előtt.
A magyar miniszterelnöknek továbbra is hűvös a kapcsolata a német kancellárral, bár a jelenlegi helyzetben már az is eredménynek számít, hogy nem romlott a viszonyuk. Kérdés, Orbánnak sikerül-e egységes álláspontot kialakítania szlovák, cseh és lengyel kollégájával.
Levelet küldtek, amelyben azt kérik a magyar kormánytól, hogy vonja vissza a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését érintő javaslatát.
Ingyen megcsinálja, nem vicc, ezt írja Facebookján a divattervező.
A Fidesz populista és migránsellenes üzenetekkel próbálja felforrósítani a hangulatot a vasárnapi parlamenti választásokra. Ha Orbán Viktornak és pártjának sikerül újabb győzelmet besöpörnie, abból erőt meríthetnek Európa populista erői az Al-Dzsazíra helyzetjelentése szerint.
A szlovák államfő szerint a visegrádi országok "egyes politikusai" belpolitikai céljaik érdekében megkérdőjelezik az Európai Unió szerepét.
Izrael miniszterelnöke kedden találkozott Czukor Józseffel, Orbán Viktor főtanácsadójával.
A Visegrádi Négyek alapításának évfordulóját ünnepelték a hétvégén Budapesten, de a nagy mulatság és a tűzijáték nyomai még hétfőn is láthatóak.
Most a szlovákoktól kaptak ki öt góllal a debreceni Visegrádi Négyek Tornáján.
Hirdetheti óriásplakát, hogy Magyarország sikeres, ismételgetheti a kormánymédia, hogy nemzetünk jól teljesít, a nemzetközi összehasonlítás borús képet mutat. Vélemény.
A négy ország az Európai Bizottsággal egyeztetne a tervről.
Kétnapos tanácskozást tartanak mától a visegrádi országok (V4) államfői Szekszárdon, a csúcstalálkozó résztvevői a biztonságpolitikával, a körforgásos gazdasággal és az információs technológiával kapcsolatos együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.
Évekig próbáltak közeledni a visegrádi együttműködéshez, most viszont már köszönik, nem kérnek belőle.
A visegrádi csoport (V4) országai és az Egyesült Államok egymás természetes szövetségesei – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban. Szijjártó hosszan sorolta, mi mindenben hasonlítunk, például a gazdaságpolitikában, és hízelgett Trumpnak "felszabadító erejű" kijelentéséért.
Gyökeres fordulatra van szükség: fel kell adni az obstruktív, Európa-ellenes retorikát és a közös építkezés akadályozását. Vélemény.
A Budapesten időző egyiptomi államfő megköszönte Orbánnak, hogy lobbizik Egyiptomért az Európai Unióban, a magyar miniszterelnök pedig a keresztény kisebbség védelméért volt hálás. A felek erősítenék a gazdasági együttműködést a két ország között.
A visegrádiak akkor tudnának kikecmeregni a fokozódó elszigetelődésből, ha konstruktív javaslatokat tennének.